Hajónaplót írni elavult, régimódi dolgonak tűnhet. Kinek van erre ideje, energiája és különben is, minek… Sokan talán így gondolkodnak róla, holott hajónaplót írni már csak azért is érdemes, hogy legyen mi alapján felidézni évekkel később egy-egy hajóutunkat. S ez még csak az egyik szempont: a hajónapló segít a navigációban, az időjárási viszonyok változásának követésében, nem beszélve arról, hogy egy esetleges hajózási esemény okainak, körülményeinek utólagos feltárásában (persze ilyenre sohase kerüljön sor). Cikkünkben a naplózás fontosságáról és további szempontjairól írunk.

„Álltam a navigációs asztal mellett, és a hajó vezetője fölött értetlenül bámultam azt a nagyfokú nemtörődömséget, amivel „kapitányunk” megpróbált információhoz jutni az aktuális útirányunk helyességét illetően. Tapogatta a lapokat, hümmögött, tétován kinézett az ablakon és végül ujjával rábökött egy pontra… Valahol itt kell lennünk! Errefelé… asszem…”

Kapitányunknak láthatóan fogalma sem volt arról, hogy hol vagyunk – nem hogy a tervezett útirányt képes lett volna ezek után berajzolni… Na, igen, a GPS éppen egy órával előtte fagyott le, és mindenféle próbálkozás ellenére sehogyan sem sikerült életet lehelni belé.

Ennek az embernek a zsebében ott lapult a hajózási képesítése, és mégis egy elemi szakmai hiányosság elég ahhoz, hogy minden bizalmunk oda legyen. Aggódó tekintetek várták, hogy nyugodt kikötőbe érhessenek éjszakára… Hősünknek elég lett volna csupán néhány apró dologra odafigyelnie, és elkerülhette volna a kínos – és nem kevésbé veszélyes helyzetet…

Ha híján is vagyunk a szakszerű térképkezelésnek, akkor is van reményünk a helyzetünk tisztázására. Mire figyeljünk?

Soha ne hajózzunk úgy, hogy nem terveztük meg előre, hogy milyen útvonalon és hova szeretnénk eljutni. Mindig legyen tervünk, amit a megtenni kívánt távolság, az időjárás, a szélviszonyok, áramlások és egyéb tényezők figyelembe vételével alakítsunk ki. Ezt az útvonalat rajzoljuk is be a térképre indulás előtt.

Akár egy spirálfüzetben, akár egy előre gyártott hajónaplóban jegyezzük fel legalább óránként az utunk jellemzőit és a fontosabb döntéseinket. Írjuk le a hajónk helyzetét, az időjárási jellemzőket. Jegyezzük fel vitorlával milyen szélviszonyok mellett telt el az elmúlt óra, vagy géppel hajtva milyen fordulaton, milyen üzemórával haladtunk. Írjuk le a légnyomás adatokat a barométerről, és nézzünk fel az égre… milyen felhőket látunk, mire következtethetünk ezekből. Írjuk le a tenger állapotát, milyen hullámzási és egyéb viszonyokkal találkozunk.

Mindig kövessük a hajónk mozgását a berajzolt útvonalunkhoz képest. Természetes, hogy nem pontosan a vonalon fogunk közlekedni, de legalább óránként jelöljük fel az aktuális pozíciónkat a térképre. Lehet GPS-ről beolvasott adat is, a lényeg a rendszerességen van. Ezzel a kis figyelmességgel számos problémát megelőzhetünk:

  • lehetőségünk nyílik a kormányzott irányon változtatni, ha mellé mennénk a célnak;
  • ha a szélviszonyok, vagy bármi más tényező miatt manőverekre kényszerültünk, akkor láthatóvá válik ennek hatása az útvonalunkra,
  • ha bedöglik a GPS, akkor is legalább a helyzetünk környékét ismerjük, és a hajó sebességének függvényében akár a hajóhely is megbecsülhető,
  • hajósérülés, segítségkérés esetén van mit mondanunk a mentőegységnek… ha mi sem tudjuk, hogy hol vagyunk, ők hogyan találjanak ránk?

Miért írjuk le az időjárási jellemzőket? Mert a légnyomás értékek ingadozása értő kezekben lehetőséget teremt saját előrejelzések készítésére. A felhők mutatják az időváltozásokat. Soha ne érjen bennünket meglepetésként egy zivatar!

És miért írjuk le az üzemóra adatokat? Azért, hogy következtethessünk az üzemanyagunk mennyiségére. Alapesetben van valami jelzőóra a charterhajókon is, amivel mutatják a tank telítettségét – de láttunk már olyat is, ami mindig tele jelet mutatott, még 7 nap motorozás után is!

Alakítsuk szokásunkká, hogy a megtervezett útvonalat követjük a térképeken, és jegyezzük fel az út során a fontos jellemzőket. Sok kellemetlenségtől kímélhetjük meg magunkat – nem is beszélve arról, hogy barátaink, utasaink bizalmát is megőrizhetjük.