Bizonyára mindannyian ismerjük az ár és apály jelenségét, ha máshonnan nem, hát az iskolai földrajzórákról. A tengerszint változása mindenkor meghatározója volt a hajózásnak, és ma is az egyik elsőrendű tényezője annak. Az árapály jelenségéről hajlamosak vagyunk elfelejtkezni a közeli Adriai-tengeren hajózva, holott az kisebb mértékben ugyan, de jelen van, és természetesen nem hagyhatjuk figyelmen kívül. Hogy miért nem?
Vegyük csak a legkisebb vízszintkülönbséget, ami kb. 20 cm. Marinában állva ez már okozhatja a kikötőkötelek nem kívánatos feszülését vagy lazulását, a partra kitett palló helyzetének megváltozását. A legnagyobb vízszintkülönbség, az 1 m pedig akár kritikussá válhat olyan kikötőkben vagy horgonyzóhelyeken, ahol kevés víz van a tőkesúly alatt.
Vegyük kicsit nagyító alá a jelenséget. A tengerszint változását az alábbi tényezők váltják ki:
- a Hold és a Nap együttes tömegvonzása,
- a szél (iránytól és erőtől függően),
- a légnyomás változása,
- földrajzi adottságok.
A tengerszint változásának legfőbb kiváltója a Hold, mellette pedig a Nap tömegvonzása. Bár a Nap jóval nagyobb tömegű, mint a Hold, azonban sokkal távolabb van a Földtől, így a Hold hatása érvényesülhet jobban. Az általános tömegvonzásnak köszönhetően az Föld égitestek felé forduló oldalán a víz felpúposodik, mert a folyékony halmazállapotú anyag jobban „enged” a vonzóerőnek, mint a szilárd kőzet. Az égitestek mozgása következtében pedig a megemelt víztömeg folyamatosan vonul a földgömbön. A mozgásba lendült víztömeg azután valahol nekiütközik a szárazföldnek. Az Atlanti-óceánon az árapály hullám délről északra haladva, „felfelé” terjed a partok mentén. A Hold és a Nap dagálykeltő hatásának erejét az alábbi tényezők befolyásolják:
- Az égitestek távolsága a Földtől – a közelség nagyobb erőt jelent. A Hold ellipszis pályán kering a Föld körül, csakúgy, mint a Föld a Nap körül. A Holdnak havonta kétszer van földközeli és földtávoli helyzete, a Földnek pedig télen van napközeli, és nyáron naptávoli helyzete.
- Nem mindegy, hogy az égitestek az északi vagy a déli félgömb hányadik szélességi köre felett állnak. Nyilván a tartózkodásuk környezetében a legerősebb az általuk kifejtett hatás.
- A Nap és a Hold egymáshoz viszonyított helyzete. Újhold és telehold idején az égitestek egy vonalban vannak, egymás hatását felerősítik, ilyenkor szökőárról beszélünk. Növekvő vagy csökkenő félhold idején egymással 90°-os szöget zárnak be, egymás hatását lerontják, ilyenkor vakárról beszélünk.
A szél esetében az a döntő, hogy a part felé, vagy a part felől fúj e. Az Adrián tartós és erős déli szél (jugó) az északi partokon megemelheti a vízszintet, míg a tartós és erős északkeleti szél (bora) a partoktól elnyomja a vizet, ezzel szintcsökkenést okozva. Ez utóbbi jelenség kint a szigetek környezetében, vagy a csatornákban vízszintemelkedést eredményez.
A magas légnyomás ránehezedve a vízre lenyomja azt, az eredmény értelemszerűen vízszintcsökkenés. Alacsony barométerállásnál a jelenség természetesen fordított. Számításba kell vennünk azt is, hogy a légnyomásváltozás nem azonnal, hanem időben megkésve érződik a tengerszint mozgásában. Az Adriai-tenger esetében 1 hPa változás a légnyomásban 1 cm változást jelent a tengerszintben. Természetesen a földrajzi adottságok is befolyással vannak a helyi árapály jelenségekre. Jelen esetben itt a partvonal jellegét, öblök, szigetek, félszigetek meglétét, vagy hiányát értjük.
A fentiekben ismertetett hatások hol erősítik, hol gyengítik egymást. Az Adriai-tengeren ciklikusság szempontjából több típusú árapállyal találkozhatunk:
- Új- és telihold esetén a ciklus félnapos, vagyis dagálytól az újabb dagályig kb. 12 óra telik el. A dagály és apály tehát kb. 6 óránként váltja egymást. A szintkülönbség ekkor a legnagyobb.
- Amikor a Hold és a Nap egymással 90°-os szöget zárnak be a ciklus egynapos, tehát dagálytól az újabb dagályig kb. 24 óra telik el. Ekkor a dagály és az apály kb. 12 óránként váltja egymást. A szintkülönbség ekkor a legkisebb.
- A négy állás közötti időszakban pedig vegyes típusú árapály alakul ki.
A Földközi-tenger és annak melléktengerei, – benne az Adriai-tenger is – a szűk Gibraltári szoroson keresztül kapcsolódnak az Atlanti óceánhoz. Ennek következtében az árapály okozta vízszintváltozás csekély mértékben tapasztalható ezeken a vizeken, mivel az Atlanti-óceánon vonuló árapály hullám kevéssé tud betörni ezen a keskeny tengerszoroson. A csekély mérték pedig azt jelenti, hogy az Adria déli részén, az Otrantói-szorosnál 25 cm, az Észak-Adrián 80-100 cm a vízszintváltozás.
Ezek az értékek persze elenyészőek a Fundy-öbölben tapasztalható 20 méteres különbséghez képest, és az sem valószínű, hogy az Adrián hajózva bújnunk kéne az árapály táblázatokat, vagy mélyebb számításokat kellene végeznünk kikötőbe érkezés előtt. Mindezek ellenére a jelenség befolyással van az Adriai, vagy akár a Földközi tengeri hajózásainkra – ezért ne feledkezzünk meg róla!