8 éve jelent meg a Hajózzunk Horvátországban című útikönyv, és nagy örömünkre hamar elkapkodtátok az összes példányt. Sokan kérdeztétek, hogy hol lehetne még beszerezni, de sajnos kezünket széttárva csak az antikváriumok böngészésére tudtunk biztatni Titeket. S bár sokat gondoltunk az újabb kiadás elkészítésére, ezidáig nem jutottunk el odáig.
De addig is, amíg az egyszer elkészül, a kényszerűen otthon töltendő napokra, a fejben hajózást segítendő, teljesen ingyen és bérmentve elérhetővé tesszük a könyv eredeti, 2012-es kiadásának letölthető (pdf) verzióját. Persze ha írtok egy kommentet a facebook oldalunkra, nyomtok egy like-ot vagy egy megosztást, azt megköszönjük.
Töltsétek le és forgassátok kedvetekre!

Kedvcsinálónak a könyv előszava:
Egy város a legszebb arcát a tenger felől mutatja. Ahogy közelítünk felé, a horizonton először csak egy sötét foltot látunk, majd a párafüggöny mögül előtűnnek a tornyok, épületek, kapuk, ablakok; a kikötőben álló hajók, a part menti sétány pálmafái, az ott járkáló, bámészkodó emberek. Minden egyes újabb részlet fokozza izgalmunkat. Találgatjuk, milyen látnivalókat, élményeket, ízeket, illatokat, hangulatokat tartogat nekünk az ismeretlen város.
De ugyanilyen izgalmas egy lakatlan sziget, vagy egy kis öböl felé közelíteni: már a hajóról elképzeljük a fák árnyékát, a kabócák ciripelését, a babér illatát, a füge zamatát; vagy a sekély víz utánozhatatlan, csillámló kékeszöldjét, a játszadozó halrajokat.
Horvátországban a szigetekkel együtt több mint 5800 km hosszú partszakasz és 67 lakott, valamint további közel 1100 lakatlan sziget, szigetecske, zátony, földdarab vár arra, hogy a legszebb arcát mutassa meg nekünk: hogy hajóval közelítsük meg és fedezzük fel. Vannak köztük olyanok, amelyeket szárazföldről is elérhetünk, de a legtöbbre csak hajóval jutunk el.
S ha hajóval érkezünk, mást, máshogy fogunk és akarunk látni. Lehet, hogy csak pár órára, egy éjszakára állunk meg, de így is minél több élményt szeretnénk magunkba szívni s emléket magunkkal vinni.
Könyvünk azoknak szól, akik hajóval járják be a horvát partokat. Túraútvonalakat ajánl, elmondja, mit érdemes egy-egy szigetről, városról tudni s ott kikötve megnézni; hol lehet igazi helyi ízekre találni; melyik öblökben lehet a legjobbakat fürdeni. Praktikus tanácsokkal, információkkal szolgál hajózással, étellel, itallal, a horvát nyelvvel, emberekkel, élettel kapcsolatban. Haszonnal forgatható egy út tervezésekor, de az út során, kikötés előtt és után is.
Nem helyettesíti a kifejezetten hajósoknak szóló pilotkönyveket, térképeket; s nem szól Horvátország azon részeiről sem, amelyek a tengerről csak hosszú szárazföldi kirándulással közelíthetők meg. De bízunk benne, hogy hű útitársa lesz mindazoknak, akik először vágnak neki az Adriának, s azok is találnak benne újdonságokat, érdekességeket, akik már gyakorlott adriai hajósoknak számítanak.
Mirno more, azaz békés tengert – szól a horvát halászok tradicionális köszöntése. Ezzel kívánunk kellemes pihenést, jó szelet, felejthetetlen élményeket a könyvünk segítségével bebarangolt tájakon.